Bert Hellinger

Bert Hellinger bemutatása

bert hellingerBert Hellinger 1925-ben született Kölnben. Filozófiai, pedagógiai és teológiai tanulmányok után 1952-ben pappá szentelték. Tizenhat évig katolikus misszionáriusként dolgozott Dél-Afrikában a zulu törzseknél. Ez alatt az id? alatt megfigyelte, hogy milyen nagy jelent?sége és gyógyító ereje van az ?sök tiszteletének a természeti népeknél. 1968-ban hazatért, majd 1971-ben kilépett a rendb?l.
Az 1980-as évek második felében fejlesztette ki a szisztematikus - fenomenologia rendszerterápiát, hétköznapi néven a családfelállítás módszerét, a pszichoanalízis, csoportdinamika, a tranzakció-analízis és különböz? hipnoterápiás eljárások alapján.

Világszerte ismert és sikeres pszichoterapeutaként tartják számon.

 

Hellinger-féle terápia elmélete, a csoportos és egyéni foglalkozás

csalad alulA családfelállítás, egy adott család szellemi mezejében történő rendeződés. A mezőbe tartozik a terápiát kérő személy, az ősei, a korábbi és a jelenlegi kapcsolatrendszere. A szellemi mező egy morfogenetikus energiamező - a forma keletkezésének mezeje. Az elnevezés azon a megfigyelésen alapul, hogy ha valami megtörtént, akkor időközönként újra és újra megismétli önmagát, míg formává nem alakul. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek; a családi mező emlékezete egyazon sorsokat hív elő.

Bert Hellinger megfigyelte, hogy ha a mezőt kívülről  új szellemi hatás éri -  új szellemi mozgást állítunk be - akkor az ismétlődés megáll, és az, akire a családállítás megtörtént,  képes lesz egy más életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, amikor a múltat - az ismétlődésekkel együtt - tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát, azaz  felismeri a jelenlegi valóságot, azt, amelyben él. Ha nem, annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lennie, akkor eljön az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás beállítható gyógyító mondatokkal. A mondatok szeretetteljesek, elfogadóak és a tudatalatti mélyben váltják ki hatásukat.

A családállítás csoportos és egyéni formában történik. A csoportos foglalkozásnál az ügyfél két-három mondatban elmondja témáját, majd ő, vagy a vezető kiválasztja a csoportból a családtagjait megszemélyesítő szereplőket. Helyüket a térben általában a vezető jelöli ki, vagy megkéri az ügyfelet, hogy kezeit vállukra téve helyezze el őket úgy, ahogy abban a pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, ahogy a segítők  ráéreznek a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. A mozgásban előbb utóbb megjelenítődik a "sérült pont", a kitagadott, elfelejtett, megítélt odatartozó. Ezt követi a tudattalan szeretetből fakadó kötődések feloldása, és a tudatos szeretet kialakítása.

Az egyéni foglalkozásnál a vezető és az ügyfél együtt idézik fel az energiamezőt és keresik meg a "sérült pontot". Több módszer is rendelkezésre áll; fehér lapon jelenítik meg a szükséges résztvevőket, vagy vezetett meditációval az egyén belső lelki képeivel dolgoznak. Az eredmény  minden esetben hasonló.

csala