Írásanalítika konferencia 2014 -Diószegi Gabriella

 Hányan vagyunk az aláírásomban?

 

Avagy az aláírásunkat meghatározza-e a születésünk?

Életünk már a fogantatásunkkal megkezdődik. A születésükig tartó kilenc hónapban sok minden ér bennünket és szüleinket. Minden szüleinkben megforduló gondolat és érzés erős lenyomatot hagy érzésvilágunkban, illetve minden trauma, életvezetési kérdés, bizonytalanság érzés amikkel  ők küzdöttek,  nyomot hagynak bennünk is.

Ha miattunk házasodnak össze, vagy miattunk válnak el előző kapcsolatuktól, esetleg közben meghalt szerettüket gyászolják – nyomot hagy bennünk.

.. ......... ... ....

 

Ha veszekednek a fejünk fölött, anya elesik vagy veszélyeztetett terhes lesz, ha megjegyzi a nagyi, hogy; „Minek ide még egy gyerek!” - félelemmel tölt el bennünket.

Már az anya hasában elkezdünk tervet kovácsolni, hogy kinek hogy fogunk megfelelni, mikor megszületünk. Kivel hogy fogunk viselkedni, hogy bizonyítsuk szerethetőségünket, hogy kelljünk. Azt a nagyit fogjuk a legjobban szeretni, aki szerint „Minek ide még egy gyerek?”, hogy biztosítsuk létünket.

Vagy átvesszük anyánk apától való rettegését. De az is lehet, hogy anyával értünk egyet, és utáljuk apát, mert megcsalta anyát.

Esetleg a nem kívánt terhesség következtében már alig várjuk, hogy koraszülötten megszülessünk, mert nagyon fázunk bent a nem elfogadás miatt, magunkban mantrázzuk, hogy „nincs is szükség senkire az élethez”.

Majd lassan eljön a születés pillanata, és a  már eddig összegyűjtött tapasztalataink több szálú és több szereplős megküzdési mechanizmussá fonódnak össze. Tudjuk kivel, hogy kell viselkednünk ahhoz, hogy szeressen és elfogadjon bennünket. Kit kell utálni, mert veszélyezteti létünket. Egy dolog érdekel bennünket: Élni akarunk! És ezért bármit megteszünk és bármilyenné válunk, csak maradhassunk.

Még csak az anyaméhben rakjuk össze magunkat, de már „sokan” vagyunk, hisz a környezet kívánsága, parancsa, elvárása formálja hitrendszerünket.

Ezek után  jön a születés maga, ami meglehetősen nagy kihívás mindannyiunk számára: jó esetben kilenc hónap „bent” lét után, át kell küzdenünk magunkat a szülőcsatornán, hogy kiszülessünk a megszokottból, az ismertből - az ismeretlenbe. Ez a viszonylag rövid út milyensége meghatározó lesz számunkra.

Természetes szülés vagy császár, gyors vagy lassú, sima vagy életveszélyes, a magzatvíz szennyezettsége, a köldökzsinór fojtogatása a nyakon. A szülészorvos késlekedése, a szülés visszatartatása, vagy erőszakos kinyomása a babának mind mélyen bevésődik.

Első cselekvésünk a születésünk. Az, hogy ez mennyire önálló, erőltetett vagy akadályozott, hogy mennyire támogatott a környezet által, meg fogja határozni belépésünket a világba.

Alapvető megküzdési mechanizmussá sűrűsödik bennünk ez a folyamat, majd ezt vesszük elő cselekvéseinkben.

A születés körülményeinek fontos része, hogy anya kezébe vett-e minket szülés után, vagy egy inkubátor helyettesítette őt? Elmondta-e nekünk, hogy csak miránk várt, és pont ilyet akart, amilyenek vagyunk? És kimondta-e, hogy lehetünk lányok (vagy fiúk)? Nagyban befolyásolja identitásunkat, önelfogadásunkat ez a folyamat. Ha kimaradt, egész életünkben küzdünk az anya és mindenki más szeretetéért.

Ahogy a születésünkben, annak körülményeiben benne vannak alapvető megküzdési mechanizmusaink, úgy van benne az aláírásunkban tömörített énünk.

Benne van minden, amit tapasztaltunk az anyaméhben, majd a születés folyamatában, és amíg nem vagyunk tudatosak rá, öntudatlanul irányít bennünket. Ösztönös megküzdési mechanizmussá csontosodik,  automatikus viselkedéssé formálódik és ismétléseinkkel mélyül és fogva tart bennünket.

Aláírásunk megmutatja, hogy milyen fájdalmunkat, hiányunkat akarjuk elfedni, azt hogy mivel kompenzáljuk a szülőktől kapott működési parancsot, hogy létezhessünk.

Felmerül a kérdés, hogy ennyi? Minden előre meg van határozva és nem menekülhetünk előle?

Egy mód van a kompenzálások, elfedések, félelmekkel teli automatikus működési mechanizmusok feloldására: a tudatosodás.

A tudatosodás arra, hogy kik  vagyunk, és „Hányan vagyunk az aláírásunkban?”. Melyik parancs ösztönöz cselekvésre az adott helyzetben? Melyik ősöm szólal meg belőlem, - ha kérdeznek tőlem valamit, - helyettem?

A tudatosodás fél siker. Ha  oldások követik, „egyre kevesebben leszünk az aláírásomban”, egyre kevesebb embernek kell bizonyítanom, hogy létezhessek. Majd lassan szabaddá válok az ősök félelmeitől, a születés folyamatában keletkezett megküzdési mechanizmusoktól, a felismerések által egyre tudatosabb leszek.

A Hellinger-féle terápia fontos része az újraszületés. A legtöbb embert érik kisebb nagyobb traumák a folyamat alatt. Tapasztalatom szerint az születés körülményeinek újraélése, „átírása” nagyban hozzásegít alapvető félelmeink leküzdésében. Az aláírás megváltozik, előfordul, hogy az újraszületés után pár hónappal nem ismer rá az ember a korábbi aláírására, azt mondja;

„Mintha nem is én lennék!”

És igaza van, Ő már nem is az, akinek korábban hitte magát.